alapkezelői felmérés

2014. november 19. 19:16 | Portfolio

Veszik a részvényeket, mint a cukrot

A novemberben elkészített nemzetközi alapkezelői felmérés szerint a befektetők nyitottak a kockázatokra, a részvényeket felülsúlyozók nettó aránya 46%-ra emelkedett. Leginkább a japán részvénypiacon optimisták a profik, bár nagy kérdés, hogy mennyiben változott meg a véleményük a később meglepetést szolgáltató GDP adatok láttán - derül ki a Merrill Lynch felméréséből.

2014. november 08. 07:00 | Portfolio

Mi lesz a forinttal? - Válaszoltak a profik

Közel ugyanott zárta októbert az euró-forint kurzus, mint ahol kezdte, sőt a Portfolio által megkérdezett alapkezelők többsége a következő három hónapban sem számít érdemi elmozdulásra. A 12 hónapos időtávon ugyanakkor már többségbe kerültek azok, akik szerint gyengülhet a hazai fizetőeszköz. A kötvénypiacon viszont rövid és hosszú távon is meglehetősen egységes véleményen vannak az alapkezelők, a MAX index értéke a jelenlegi szintek körül mozoghat.

2014. november 05. 12:02 | Portfolio

A MOL lett a nagy kedvenc

A BUX következő 3 havi mozgásával kapcsolatban valamelyest optimistábbak lettek az alapkezelők. A leginkább kedvelt papír a MOL lett, míg a legkevésbé kedvelt listát az OTP vezeti. A kisebbek közül többek között a korábbi hónapokban nehéz pénzügyi helyzetbe került Business Telecomot kerülnék a profik.

2014. október 05. 10:10 | Portfolio

295 alá eshet az euró

Szeptemberben erősödött a forint az euróval szemben, és bár pár hónapos időtávon a Portfolio által megkérdezett alapkezelők véleménye nem változott érdemben a hazai fizetőeszköz kilátásait illetően, a 12 hónapos kilátásokkal kapcsolatban nyolc hónapja nem látott mértékben nőtt az optimizmus. A kötvények piacán a profik szerint 1 éven belül már jöhet a hozamemelkedés, azaz véget érhet a MAX-index értékének emelkedése.

2014. október 03. 10:50 | Portfolio

Leáldozott a nagyoknak? - Szokatlan véleményen vannak a profik

Bár rövid távon nem igazán változott az alapkezelők véleménye a hazai részvénypiaci kilátásokat illetően, hosszabb távon optimistábbá váltak a profik. A Portfolio által megkérdezett szakértők ezúttal ugyanakkor egyik nagypapírért sem rajonganak, a leginkább kedvelt részvény listán a legtöbb említést kapott blue chipet is csupán ketten jelölték meg.

2014. szeptember 05. 05:55 | Portfolio

Vissza fogjuk még sírni a 314-es eurót

Viszonylag csendes hónapja volt a hazai fizetőeszköznek, és a Portfolio által megkérdezett alapkezelők többsége a következő három hónapban sem számít jelentős elmozdulásra az euró-forint kurzusban. Bár 331 forint eurót senki nem vár, a többség szerint 321-331 között mozoghatnak a jegyzések egy éves időtávon. A kötvénypiaci kilátásokat illetően pedig soha nem látott szintű pesszimizmust tükröznek az alapkezelői válaszok hosszabb távon.

2014. szeptember 03. 13:57 | Portfolio

A MOL-ra és a Nyomdára buknak a profik

Erősödött a BUX augusztusban, a folytatással kapcsolatban azonban kissé pesszimistábbak lettek a Portfolio által megkérdezett alapkezelők. A legkevésbé kedvelt részvény továbbra is az OTP, míg a leginkább kedvelt papírok listáját a MOL vezeti karöltve a Nyomdával.

2014. augusztus 07. 16:15 | Portfolio

A zuhanó MOL-ra fogadnak a nagyok

Rossz hónapot zártak a meghatározó fejlett piaci részvényindexek, és a hazai tőzsdén is az eladók diktálták az irányt. A kilátásokkal kapcsolatban azonban csökkent a pesszimizmus, különösen a 12 hónapos időhorizonton javult a helyzet. Az alapkezelők kedvence továbbra is az elmúlt hónapokban igen gyengén teljesítő MOL, míg a devizahiteles mentőcsomag körüli bizonytalanság miatt az előző havi felméréshez képest változatlanul az OTP a legkevésbé kedvelt papír.

2014. augusztus 05. 17:10 | Portfolio

330-as euróval riogatnak a profik

A forint az előző hónapban is érdemben gyengült az euróval szemben, sőt a mai kereskedésben erőteljes eladói nyomás alá került a hazai fizetőeszköz. Érdekes módon a hosszú távú kilátások kapcsán pont optimistábbak lettek a Portfolio által tegnap megkérdezett alapkezelők - noha akadt olyan is, aki szerint a 330 forint körüli euróárfolyam sem elképzelhetetlen. A kötvények piacán pedig megszakadt az ötödik hónapja tartó hozamcsökkenés, sőt az alapkezelők a következő hónapokban sem számítanak további jelentős hozamcsökkenésre.

2014. július 04. 16:08 | Portfolio

Megvolt a forintgyengülés - Fedezékbe vonultak a profik

Az előző hónapban újra a 310-es szint közelébe emelkedett az euró-forint kurzus, és bár a Portfolio által megkérdezett alapkezelők a következő néhány hónappal kapcsolatban kissé pesszimistábbak lettek, a többség szerint a 12 havi kilátások javultak. Érdekes ugyanakkor, hogy látványos forinterősödésre senki nem számít. A kötvények piacán már ötödik hónapja estek a hozamok, a jövő azonban már nem olyan derűs, az alapkezelők a felmérés készítése óta még soha nem voltak ennyire pesszimisták a 12 hónapos időhorizonton.

2014. július 03. 15:57 | Portfolio

Nagyon kerülik az OTP-t a profik

Esett a BUX az előző hónapban, és a Portfolio által megkérdezett alapkezelők szerint a kilátások is borúsabbak lettek mind pár hónapos, mind egy éves időtávon. A devizahiteles mentőcsomag körüli bizonytalanság (még az elemzők is csak találgatnak, hogy mekkora lehet a bankok vesztesége) kiemelkedő szerepet játszhatott abban, hogy az OTP-t 7 alapkezelő is említette a legkevésbé kedvelt papírok listáján, ami négy éves csúcsot jelent.

2014. június 06. 15:45 | Portfolio

Erre mehet a forint a nagyok szerint

Annak ellenére, hogy a hazai jegybank májusban tovább vágta az irányadó rátáját, a forint az előző hónapban erősödött az euróval szemben. A Portfolio.hu által készített alapkezelői felmérés szerint ugyanakkor rövid és hosszú távon is kissé nőtt a forintgyengülésre számítók aránya.

2014. június 04. 15:00 | Portfolio

Még soha nem nőtt ennyire a profik pesszimizmusa

A BUX értéke az előző hónapban közel 10 százalékot emelkedett, azonban a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők hosszabb távon nem számítanak a rali folytatására. Sőt a profik pesszimizmusa a 12 havi alapkezelői válaszok alapján 2003 óta még egyetlen alkalommal sem nőtt akkora mértékben, mint a júniusi felmérésben. A legkedveltebb papírok listáján a Richter kivételével a többi blue chip 4 említést kapott, míg az előző év végén még favorit gyógyszercég holtversenyben vezeti a legkevésbé vonzó részvények rangsorát.

2014. május 08. 16:30 | Portfolio

Várnak még nehéz hónapok a forintra

Alig mozdult az euróval szemben a hazai fizetőeszköz az előző hónapban, a rövid és hosszú távú kilátásokkal kapcsolatban ugyanakkor optimistábbak lettek a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők. Bár 3 hónapos időtávon a kötvénypiacon további hozamcsökkenés jöhet, hosszabb távon pesszimistábbá váltak a profik.

2014. május 07. 12:52 | Portfolio

Csak a Magyar Telekomot szeretik a nagyok

Bár az ukrán polgárháborús helyzet még nem rendeződött a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők az egy hónappal korábbi felméréshez képest optimistábban vélekednek a hazai részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban. A profik kedvenc részvénye ezúttal is a Magyar Telekom, mely utoljára tavaly januárban kapott ennyi említést.

2014. április 04. 15:10 | Portfolio

Borúsabban látják a profik a forint jövőjét

Bár a forint erősödött az előző hónapban, a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők a kilátásokat illetően pesszimistábbá váltak, 1 éves időtávon jelentősen megugrott azok aránya, akik legalább 2 százalékos forintgyengülésre számítanak. A kötvénypiacon ugyanakkor rövid és hosszú távon is optimistábbak lettek a profik.

2014. április 03. 10:43 | Portfolio

Már a Magyar Telekom a nagyok kedvence

Az orosz-ukrán feszültség és egyedi vállalati sztorik miatt március igen mozgalmas volt a BUX számára. A soron következő 3 hónapban a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők túlnyomó többsége azonban csupán pár százalékos elmozdulásra számít, míg hosszabb távon látványosan pesszimistábbá váltak a profik. A legkedveltebb részvények listáját ezúttal a Magyar Telekom vezeti, miután az OTP népszerűsége az előző havi felméréshez képest csökkent.

2014. március 05. 16:50 | Portfolio

Még gyengülhet a forint - Jöhet a 325 feletti euró?

Annak ellenére, hogy a jegybank az előző hónapban tovább vágta az irányadó rátát, a forint euróval szembeni kurzusa februárban viszonylag stabil volt. Bár rövid távon a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők optimistábbak lettek, az egy éves kilátásokat illetően nőtt a pesszimizmus. A legpesszimistább válaszadók szerint az euró-forint kurzus a következő hónapokban akár 325 fölé emelkedhet.

2014. március 05. 11:15 | Portfolio

Másfél éve nem volt ilyen: újra az OTP a nagyok kedvence

Annak ellenére, hogy a meghatározó fejlett országok részvényindexei jól teljesítettek februárban, a BUX több mint 6 százalékot esett. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők rövid távon pesszimistábbak lettek, azonban a profik többsége a távolabbi jövőt továbbra is optimistán értékeli. A szakértők kedvenc papírja 2012 októbere óta most először az OTP volt, a bankpapírt utoljára tavaly júliusban tartották ennyire vonzónak.

2014. február 05. 16:18 | Portfolio

A nagyok szerint 328-ig is gyengülhet a forint

Januárban eladói nyomás alá kerültek a feltörekvő piaci devizák, így a forint is rossz hónapot zárt. A folytatást illetően bár csökkent a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők pesszimizmusa, pár hónapon belül a profik közel fele a forint további gyengülésére számít.

Részletes keresés